Milyen szép, de még elég ritkán használt kifejezés!

A lelket minek kellene ápolni?
Szükség van egyáltalán erre?

Nem nincsen, amíg Ön boldognak és elégedettnek érzi magát. Ebben az esetben a belsö világa kiegyensúlyozott és ezzel a testi egészség is meg van alapozva. Ön mint ember megtalálta a belsö középpontját és a világ a legteljesebb rendben van.

De mi a helyzet akkor ha ez nem így van? Ha egy betegség, bizonyos élethelyzetek vagy egy szerencsétlenség kibillentették az egyensúlyából?

Nem elég egy jó ellátás a körzeti orvosnál gyógyszerekkel hogy ismét müködhessen és jól érezze magát?

A lelket én egyszerüen úgy értelmezném mint egy “energiafelhöt” amiben ott tárolódnak az ember érzései, összes élettapasztalata valamint annak kiértékelése, a személyes identitás és az örökölt karakterjegyek jelenleg aktivált összessége.

Ebböl kiindulva az ember lelke tükrözödik viselkedésében minden pillanatban. Ìgy fordulhat elö az, hogy két ember egy és ugyanarra az eseményre különbözö képpen reagál és értékelik ki azt. A tudatossági szinttöl függ milyen választásokat hoz és hogyan értékeli ki azokat és milyen konzekvenciákat von le belöle.

Sors, vagy szabad választás?

Viktor Frankl megható könyvében: “…mégis mondj igent az életre! – Egy pszichológus megéli a koncentrációs tábort” ezt írja:

“Amire itt szükség van: teljes fordulat az élet értelme iránti kérdés felvetesében. Meg kelltanulnunk és a kétségbeesett embereket meg kell tanítani arra, hogy valójában soha nem azonmúlik, mi mit várhatunk még az élettől, hanem inkább csak azon, hogy az élet mit vár mitőlünk! Filozófiai nyelven azt lehetne mondani, hogy itt valamiféle kopernikuszi fordulatról van szó,éspedig olymódon, hogy ne csak egyszerűen az élet értelmét kérdezzük, hanem, hogy megkérdezettként éljük meg saját magunkat, mint olyan embert, akinek az élet naponta, óránként kérdéseket tesz fel, olyan kérdéseket, melyekre válaszolnunk kell és a helyes választ nem töprengéssel vagy szónoklattal, hanem cselekvéssel és megfelelő magatartással kell megadnunk.Élni végső soron nem jelent mást, mint felelősséget viselni az élet által felvetett kérdések helyes megválaszolásáért, az élet által minden egyes ember elé kitűzött feladatok teljesítéséért, az adott pillanat követelményének megfelelő helytállásért. A követelmény és ezzel együtt a létezés értelme emberről emberre, pillanatról pillanatra változik. Soha nem határozható meg az élet értelme általánosságban, soha nem válaszolható meg az emberi élet értelmére feltett kérdés általánosságban – az élet ebben a vonatkozásban nem elvont, hanem egészen konkrét valami, tehát konkrét mindaz,amit az élet esetenként megkövetel tőlünk. Ez a konkrét mivolta alakítja az ember sorsát, mely minden ember számára egyszeri és egyéni. Egyetlen ember és egyetlen sors sem hasonlitható másíkhoz, egyetlen helyzet sem ismétlődik meg. És minden helyzet más és más magatartást követel az embertől. A konkrét helyzet egyszer azt követeli, hogy cselekedjék, igyekezzék sorsát tevékenyen alakítani, – máskor meg azt, hogy használja ki az érték lehetőségek megteremtésére adott alkalmat – átéléssel vagy élvezettel –, majd azt, hogy szerényen viselje sorsát. Minden esetben azonban minden helyzetet az az egyszerisége és egyéni volta jellemzi, mely a konkrét helyzetből adódó kérdésre mindenkor csak egyetlenegy, a helyes „választ” teszi lehetővé. Amennyiben tehát a konkrét sors szenvedéssel sújtja az embert, akkor ebben a szenvedésben is feladatot kell látnia, méghozzá egy szintén csakis egyszeri feladatot. Az embernek a szenvedéssel szemben is át kell, hogy küzdje magát annak tudatáig, hogy ezzel a szenvedésteli sorssal is egyszeri és egyedülálló úgyszólván az egész világmindenségben. Senki ezt a sorsot le nem veheti a válláról, nem szenvedheti el helyette. Abban azonban, ahogyan ezt a szenvedést elviseli, benne rejlik egykimagasló teljesítmény egyszeri lehetősége is.”

Tapasztalatom szerint minden emberben megvannak azok a szükséges lelki eröforrások, amik segítségével az életét kiteljesedettebbé, boldogabbá tudja tenni. Lehet hogy ezek különbözö élethelyzetek vagy adottságok miatt alíg tudtak kifejlödni, vagy le vannak blokkolva, de minden ember vagy elö tudja magából ezt ismét hozni vagy megvan benne a kifejlesztés képessége. Ami azt hozza magával, hogy egészsége – lelki mint testi – a saját magához képest legjobb módon visszatér. A döntések, amik az életminöséget meghatározzák egyre inkább saját felelösségének tudja és használja.

Ùgy gondolom, hogy minden krizis egy megoldandó feladat és felhívás változtatásra. Meg vagyok arról gyözödve, hogy a saját eröböl megoldott feladatok több örömöt és visszaigazolást adnak mint a tanácsok, amik függövé tesznek és a magatehetetlenség érzését keltik.

Az önsegítés képességének magává tétele okos döntés, mert ebböl tanul az ember a legtöbbet és a következö alkalommal már készen állnak a megélt tapasztalatok és kidolgozott megoldások hogy seítsenek.